Vörösmarty Mihály - Szózat

Hazádnak rendületlenűl Légy híve, oh magyar; Bölcsőd az s majdan sírod is, mely ápol s eltakar.

A nagy világon e kivûl Nincsen számodra hely; Áldjon vagy verjen sors keze: Itt élned, halnod kell.

Ez a föld, melyen annyiszor Apáid vére folyt; Ez, melyhez minden szent nevet Egy ezredév csatolt.

Itt küzdtenek honért a hõs Árpádnak hadai; Itt törtek össze rabigát Hunyadnak karjai.

Szabadság! Itten hordozák Véres zászlóidat S elhulltanak legjobbjaink A hosszu harc alatt.

És annyi balszerencse közt, Oly sok viszály után, Megfogyva bár, de törve nem, Él nemzet e hazán.

S népek hazája, nagy világ! Hozzád bátran kiált: „Egy ezredévi szenvedés Kér éltet vagy halált!”

Az nem lehet, hogy annyi szív Hiába onta vért, S keservben annyi hű kebel Szakadt meg a honért.

Az nem lehet, hogy ész, erő És oly szent akarat Hiába sorvadozzanak Egy átoksúly alatt.

Még jőni kell, még jőni fog Egy jobb kor, mely után Buzgó imádság epedez Százezrek ajakán.

Vagy jőni fog, ha jőni kell, A nagyszerű halál, Hol a temetkezés fölött Egy ország vérben áll.

S a sírt, hol nemzet sülyed el, Népek veszik körűl, S az ember millióinak Szemében gyászköny ül.

Légy híve rendületlenül Hazádnak, oh magyar; Ez éltetőd, s ha elbukál, Hantjával ez takar.

A nagy világon e kivül Nincsen számodra hely; Áldjon vagy verjen sors keze: Itt élned, halnod kell.